Megelőzés?

orvosgenetikus
Tanácskérési igény bejelentése a
06/1-273-1913 telefonszámon
Az utóbbi években egyre kevesebb gyermek születik, ezzel párhuzamosan a leendő szülők mind fontosabbnak tartják az újszülött egészségét. Leginkább a fejlődési rendellenességektől tartanak. Joggal, mivel a fejlődési rendellenességek a betegségek sajátos csoportját képezik, amelyben teljes gyógyulás nemigen érhető el.
Míg a csecsemőkben korábban leggyakrabban betegséget okozó kórokokat, így a fertőzéseket, táplálkozási hiányártalmakat és másokat sikerült korlátozni, addig a fejlődési rendellenességek megelőzése terén kevés sikert értünk el. Az elmúlt években legfeljebb méhen belüli felismerésükre nyílt mód, ezt követően azonban csaknem mindig sor kerül a terhesség megszakítására - ez a "modern Taigetosz" azonban semmiképpen sem tekinthető optimális megoldásnak. Az 1990-es években azután a magzatvédő vitaminok áttörést jelentettek sok fejlődési rendellenesség megelőzésében, és ezáltal az oly sok szomorúságot okozó betegségcsoport előfordulásának korlátozásában.
Fontos lenne, ha minden kisbabát tervező pár tudná, hogy lehetőség van számos fejlődési rendellenesség kialakulási kockázatának csökkentésére ún. magzatvédő vitaminok megfelelő időben kezdett szedésével. Olyan új megelőzési módszer van a kezünkben, amivel évente ezres nagyságrendben lehet a súlyos fejlődési rendellenességeket megelőzni. Nagyon fontos azonban hangsúlyozni, hogy mindez fogamzás előtt elkezdett vitaminszedést igényel.
A vitaminok két legfontosabb jellegzetessége, hogy fontos szerepet játszanak az életfolyamatok szabályozásában és a szervezetünk nem képes előállításukra. Hiányuk súlyos betegségeket okozhat, ilyen a C-vitamint nélkülöző táplálékok fogyasztásakor bekövetkező skorbut vagy a D-vitamin-hiány okozta angolkór.
A genetika most tetőző forradalmának köszönhetően viszont bizonyos vitaminok teljesen új megvilágításba kerültek. Így kiderült, hogy néhány génhiba ártalmas hatásának a kivédésére is képesek. Az ún. magzatvédő vitaminok megfelelő időben és megfelelő mennyiségben történő bevitelével bizonyos génhibákból eredő problémákat ellensúlyozni lehet. A magzatvédő vitaminok közül legfontosabb a folát-folsav, de a B12-, B2- és B6-vitamin védőhatása is igazolt.
Az Egészségügyi Világszervezet újabb állásfoglalása szerint az ún. magzatvédő vitaminok az összes súlyos fejlődési rendellenesség minimum egynegyedének-egyharmadának kivédésére képesek.
A magzatvédő vitaminok hatását egyetlen készítmény esetében két - több mint 10 000 kismama bevonásával végzett - klinikai vizsgálatban igazolták. Ha a vitaminkombinációt a fogamzás előtt minimum egy hónappal kezdték el szedni és a terhesség első három hónapjában folytatták, az agy- és koponyahiányok, valamint a nyitott gerincek mintegy 90%-át lehetett kivédeni. Ezentúl a gyakori szívrendellenességek, a műtéti beavatkozást igénylő veserendellenességek és a testi fogyatékosságot okozó végtaghiányok megelőzésében is igazolódott szerepük. Emellett a fogamzás hamarabb következett be és kismértékben az ikerterhességek aránya is növekedett. A kora terhességben sok kellemetlenséget okozó terhességi émelygés, hányinger és hányás előfordulása is számottevően csökkent.
A magzati fejlődés zavartalansága és bizonyos súlyos fejlődési rendellenességek kivédése érdekében a leendő édesanyáknak feltétlenül szükségük van az ún. magzatvédő vitaminokra. A táplálékkal való bevitel lenne a legtermészetesebb és legegyszerűbb, de sajnos ennek megvalósíthatósága gyakran korlátozott.
Vegyük például a folsavat. A női szervezet folsav-folát (B11-vitamin) igénye a magzati fejlődés korai időszakában jelentősen megnövekszik. Magyarországon a fogamzás körüli időszakban a nők átlagosan napi 0,16 mg folátot fogyasztanak. Egyes fejlődési rendellenességek kivédéséhez azonban ennek négyszeresére lenne szükség, mivel ez képes az említett génhiba ártalmas következményeinek semlegesítésére. A hiányzó 0,50 mg pótlásához naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasztani... Nem valószínű, hogy erre bárki hajlandó lenne.
A magyar lakosság vitaminellátottsága köztudottan alacsony. Megdöbbentő tény, hogy egy vizsgálat szerint a magyar várandósok 97%-ának valamilyen vitaminhiánya van. A terhességi vitaminpótlás jelentőségét felismerve tudósok olyan vitaminkombinációt állítottak össze, amely segít felkészíteni a női szervezetet a terhességre.
A legfontosabb azonban a magzatvédő vitaminok szedésének ideje. Az agy- és koponyahiány, valamint a nyitott gerinc a magzati fejlődés 15. napjától alakul ki, éppen akkor, amikor kimarad a nők - terhességet jelző - havivérzése. Mindenképpen szükséges ezért a kúrát a tervezett fogamzás előtt minimum egy hónappal elkezdeni. A súlyosabb fejlődési rendellenességek a magzati fejlődés 15. és 77. napja között alakulnak ki, ezért a szedésüket feltétlenül szükséges legalább a terhesség 12. hetéig folytatni.
A leendő édesanyák nagyon sokat tehetnének ősi vágyuk: az egészséges kisbaba világra hozásának érdekében, ha élnének a magzatvédő vitaminok adta lehetősséggel.


